2011. augusztus 31., szerda

Titkok álommásai c. könyvemből

1. Veled vagyok a jelenben, hited velem erősebb. 356.
2. Ha a magyar világpolgár lesz, elismertté válik feltalálóként is. 362.                                                                  
3. Még ostor sem kell, elég csak a szája.                                                                                                          
4. Mit vettek komolyan? - Magukat.
5. Kit puhasága megkötöz, az nem érdemel örömöt.
6. A kölcsönösséggel baj van, ritkán jön össze.
7. Mit szeretsz? - Gondolkodni. - Az nem látszik.

Tükörlabirintus c. könyvemből : Viharban c. szösszenet

A villám mellette csap le. A vihar egyre erősebb. Összeszorítja a fogát, a helyén marad. Bántja a szél, veri az eső, dörög az ég, mégis fogja a botját, bedobja a horgot a vízbe.Viharban több az oxigén, jobban nyüzsögnek a halak. Kifelé is, befelé is nagy a küzdelem, amire felkészülhet az ember. Kiteljesedik benne. Cikáznak a gondolatok, fehérlik a víz. Meg-megrángatja a botot. Ki is kap ja a halat, meg is forgatja a gondolatot. A kivert kutya is jobban néz ki nála, de újra meg újra erőre kap. Egy szer ezt az utat járja be, másszor a másikat gondolatban. Önismeretre hangolódik. Mint a kutató barlangász: mindig olyan barlangot kutat, amit még nem látott senki. Ő a felfedező, magáénak vallhatja. Kemény ember, állja a vihart. Tudja, hogy mikor harapnak a halak.Senki sem férkőzhet közel hozzá, csak a halak, meg a gondolatok. Jönnek a halak, meg lehet enni őket. Eszébe jutnak újabb meg újabb dolgok, agyal, spekulál. Van ideje megemészteni az egészet. Hadat üzen az egyik tapasztalat a másiknak. Szamárkodik a szél, makacskodik az ember, összetalálkoznak, viharban egyesülnek. Mindkettő támadásba lendül, viaskodnak. Legyőzheti a külső a belsőt, ha nincs szerencséje. Mindkét természet változhat a megfelelő hatásra. Megszűnt a villámlás. A vihar engedett kicsit, már a szél sem kapja el olyan erősen. Fogja a botját, bedobja a horgot, a csali ficánkol. Ráharapnak. Kirántja az egyik halat. Ez megvan. Megérte. A szákba rakja, amit visszatesz a vízbe.

Tükörlabirintus c. könyvemből: A pillanat

A pillanat megragadása egyszeri és vissza nem térő lehetőség. Az ember a jelenben - nem a múltban és nem a jövőben - ragadja meg a pillanatot. - Tervezhetjük, programozhatjuk életünk nagy pillanatait: születés, esküvő, ünnepeink, különféle társas alkalmak... A programozott pillanatok mellett megvannak az adódó, nagy pillanatok. Több dologra is felkészülhetünk, az én példám egy tárgyalás. Ragadjuk meg az adott pillanatot menet közben! Kellő időben beszéljünk, mert a döntéshozatal nagymértékben függ ettől. A fénykép is a megragadott pillanatot rögzíti. A videófilmmel a pillanatsorokat a maguk mozgásában rögzítjük.A filmművészet is él a pillanat megjelenítésével a nagy pillanatot "kimerevíti" a filmben. Példaként a megörökített pillanat - ahogy a csecsemő magasba rúgja a lábát, a kezével átlendíti magát, és kérdő, tágra meredt, rémült szemmel figyeli anyja reagálását - elutasítástól tart. Mozaikképek. Előfordulhat, hogy egy kapcsolat lezárásakor egy puszi erejű érintésre sem vagyunk hajlandók, így az áldás, a búcsú szép pillanata marad el.Vagy a másik kép, amikor egy ember búcsúját, nemes, emberi gesztusát a kollektíva előtt beszennyezzük vélt felismeréseink közlésével, így a tapintat pillanatát mulasztjuk el.Máskor a kollégáink kérését figyelmen kívül hagyjuk, így az emberség, a partnerség, a kollegialitás pillanatát mulasztjuk el. Vagy a konkrét kérés: egy mondat megismétlését jelenti, és még erre sem vagyunk képesek, így a megerősítés, az együttérzés pillanatát szalasztjuk el. Nincs fülünk a másik ember szavára, és ezzel a megértést, az emberséget vetjük el.  Vagy egy születésnapi összejövetelre kirekesztjük az egyik testvért, ezzel megsértjük az egész családot. A pillanat sokféle: szomorú, tréfás, romantikus, ünnepi, dühítő... A jót ragadjuk meg, a rosszat engedjük el! Például hagyjuk elmenni a dühöt, a haragot! Ne hergeljük magunkat! Nyissuk meg a szelepet! Menjünk sétálni! Beszéljünk másról! Kapcsolódjunk tevékeny emberhez! Keressük meg a jót! Hangolódjunk a mosolyra, bármilyen emberi gesztusra, ami kellemes! Felismeréseink a megvan (aha!) élmény pillanatait alkotják (a gyakorlatban, az elméletben). - Az adott pillanatot megérezzük, vagy hagyjuk elmenni? A sorsunk a pillanatok meg ragadásától is függ. Az egyik embernek sikerül, a másiknak nem, és a sok magyarázatból csak egy:  a teljes élet a megragadott pillanatok sorából áll. Ragadd meg a jót, a pillanatot!

Titkok álommásai c. könyvemből

1. Füstölögsz? - Nem, látok. Mindenki másként lát. Igaz, hogy vannak közös pontok, de a meglátások mégis mások. 115. l.


2. Csak ülök és ülök. Jó lenne elkezdeni a napot, de ahhoz fel kellene állni.

3. Azt csinálsz, amit akarsz, de utána nem panaszkodhatsz, meg nem is magyarázkodhatsz.

Tükörlabirintus c. könyvemből egy vers

A tenger - a föld - az  ég

Az ezüst színű tenger
a megfeneklett föld
száját becsukta.
A holdfényű égen
maradivá vénlett
sok ezer csillag.

Titkok álommásai c. könyvemből: gondolatok

1. Füstölögsz? - Nem, látok. Mindenki másként lát. Igaz, hogy vannak közös pontok, de a meglátások mégis mások. 115. l.


2. Csak ülök és ülök. Jó lenne elkezdeni a napot, de ahhoz fel kellene állni.

3. Azt csinálsz, amit akarsz, de utána nem panaszkodhatsz, meg nem is magyarázkodhatsz.

2011. augusztus 30., kedd

Titkok álommásai c. könyvemből

1. Van, aki csak akkor nyugszik meg, ha a másikat felhúzta. (Embere válogatja) 351.
2. Akkor is odanéz, ha megtiltják neki? Vérmérséklet, jellem kérdése, vagy...
3. Bizalomforrás... Áldozatos teremtők még példaképek?

4. Jaj, te fiú, jaj, te lány, ugye-ugye, most már más!
5. Jobb lett volna, ha a keze ügyébe kerül, de a lába gyorsabb volt.
6. Hóember - nincs szíve.
7. Az ember józan, ráérez a csalira, és nem kapja be.

Tükörlabirintus c. könyvemből egy vers: Kristályosodás


Kristályosodás                             
Int az ég - ha fürtökből fakad
és a táncot már ellejti                                            
és zúgó égi barbár tenger                                      
majmolja kékjét - tiszta szemét                              
önmagát menekíti - változik                                    
pattogja szikráit a korai tűznek                                
megelégeli ritmusát a tőrnek                                    
és kínjait földre dobálja                                            
veri magát kőhöz - jéghez - röghöz                                   
az örök tavaszát hűteni kívánja
fajába csap az öreg - sajátja
a megszelídített kép - égetett hasába
megszülte magát rothadó bajában
a tökindák között nyíló sárga virágát
megénekelte a költő az üszök után
sötétben a kékjét - vakító rabját
és elkölti énjét szürke sírbarát   
Ha jött - csupán a jogért kell szenvedni
a csontok közé bújt ördögöt elűzni
a sötétség malmából tárt karok között
megőrölt finom liszt lábad elé omol

2011. augusztus 29., hétfő

Tükörlabirintus c. könyvemből egy szösszenet: Rázza vagy lerázza?

Meg tudom csinálni - mondta. Tudom - hangzott a válasz. De jó is volna, ha már múlt időben lenne! Utánajár. Nem néz a lába elé. Belelépett. Kellemetlen, de foglalkozni kell vele. Nap mint nap belemegy az ember valamibe. Lelkizik rajta. Nem bújhat ki a bőréből. Abból nem. A természete viszont változhat. Fejlődhet is, ha akar. Felveszi a kesztyűt. Harcol. Teszi a dolgát. Minden a keze ügyébe kerül, megoldja, ha lehet, nem halogatja.Más, mint a megszokott. Fellángol, majd ellobban, ritmusa van a dolognak, Amilyen hirtelen jött, úgy el is megy?Nem erről van szó. Sokáig maradhat és ismétlődhet. Nem mindegy, hogy az embernek milyen szavai, gondolatai, tettei, szokásai vannak. Hú, de ciki! Most hogy mászik ki belőle? Számtalanszor felmerül.Lelkifurdalása van. A lelkiismeret fontos. Jó, ha van. Túlzásba nem viszi, ha lehet. Nem hagyja magát gyötörtetni, öregíteni. Majd, ha bolond lenne! Olyan rövid az élet... Rázza a hideg? Majd elmúlik. Mit tesz a mába, ha tele van a bugyra, a hócipője? Hát erről van szó. Lerázza a felesleget. Elmúlt. Ennyi. Előfordul a félrelépés. Rossz az út. Ki lehet jönni a kátyúból is. Segíts magadon, ha lehet! Hangolható az ember minden jóra, örömre, hobbira, egyéb kellemesre, ha hagyja magát. Önmaga elől senkit sem lehet megmenteni, ha nem akarja.

Csurdu Balogh Márta

2011. augusztus 28., vasárnap

Tükörlabirintus c. könyvemből

Meglepetés

Alkonyodott. Telefonon hívtam őt, de nem értem el. Nem volt otthon. Egy óra múlva szólt az ismerős hang. Jelentkezett. Talán egyre gondoltunk. Kocsiba ült, felkeresett. A CD-n szólt a kedvenc zenénk. Belefeledkeztünk. - Adok rá kakaót, hogy halld a gitárt is - mondta. Kimentünk a Duna-partra. az esti fények jelentkeztek. A Duna tükre közel volt és mégis távol. Csak a túlsó part fényeit érzékeltük, meg a zenét. Megvolt az esti séta, a beszélgetés, és mielőtt kiszálltam a kocsiból, egy csomagot adott át. Meglepett. Alig tudtam valamilyen hangot kipréselni a torkomon. Nehezen térek magamhoz, olyasmit kaptam, amit sosem lehet kérni, csak adni.

Csurdu Balogh Márta

2011. augusztus 27., szombat

Tükörlabirintus c. könyvemből

Hangoló

Mint a bóklászó szél,
Hol itt, hol ott bukkan fel.
Helyet keres magának.

Érik, ahol érik.
Megfoghatatlan,
Mégis jelen van.

Szárnyatlanul szárnyal,
Összefogja az egészet,
Majd elengedi.

Titkok álommásai c. könyvemből

1. A lelkiismereti kérdések karbantartják az embert, de nem kell túlzásba vinni a karbantartást. 220.
2. A gyújtópont sem volt az igazi, így nem is sült ki belőle semmi jó.
3. Hajnalban minden olyan egyszerű, de hamar elmúlik.


Tükörlabirintus c. könyvemből

Szinte észrevétlen

Ami átölel,
Ami körbevesz,
Lehet egy jelenség,
Lehet több jelenség,
Úgy von be magával,
Mint ahogy a szellő jön,
Simogat a tájban.







2011. augusztus 25., csütörtök

Dunaújvárosban - valaki közülünk

Dunaújvárosban - valaki közülünk



Ősz volt már az öreg asszony, alacsony, vékony és rosszul öltözött. Sokszor találkoztunk az utcán is, meg a buszmegállóknál, ott őgyelgett. Beszélt ezzel, beszélt azzal, így múltak az évei. Egy idő után már mindenki ismerőse lett, de ez nem is olyan jó dolog. Kerülni kezdték. Észrevette. Még benne volt a vágy, hogy beszélhessen, többször is próbálkozott. Már csak az idegenek válaszoltak neki, vagy a fiatalok, akik ugratták. Látszott rajta, hogy élvezi ezeket a csibészes, ugratós válaszokat. Az ifjúság is hamar belefáradt a mindennapi játékba, felhagytak az érdeklődéssel. Magára maradt. Már senki sem válaszolt neki. Így jutott el oda, hogy hangosan beszélt önmagának. Jöttek – mentek mellette az emberek, megszokták. Meddig volt ez, ki tudja? De egy idő óta nincs sehol. Mi lett vele, hol van? Senki sem tudja a választ, vagy mégis…?

Csurdu Balogh Márta