A baleset

Összekoccantak a fogai, vacogott. Legszívesebben a kemencét is magával hozta volna. A lába nyomán csikorgott a hó. Nem állhat le, nem fáradhat el, mennie kell, még akkor is, ha foga van a télnek. A mozgás létkérdés, a mozgás létszükséglet. Előfordult, hogy szinte vitte a jeges út. Igazi versenypálya, csak a társak hiányoznak róla. Egy-egy nekirugaszkodással métereket csúszott, csak a korcsolya maradt otthon.  Egyre közelebb ért as célhához. Hiába próbálta behúzni az orrát, nem sikerült, sőt egyre nagyobb lett, és fájt. Úgy érezte, a könnyei is megfagytak. A füle pedig zúgott. Minden szürke és fehér, a szépség jelen volt, mégsem tudott hatni, meghalt a hidegben. A két keze, meg a lába, mint a bot, úgy működött, kiszállt belőlük az élet? A csomagok vitték, meglódult a keze, a lába. A hosszú bundakabát gátolta a megfelelő mozgásban. Érezte, hogy dől, de nincs miben  kapaszkodnia. A feneke alá csúszott a lába, ráesett. A csillagokat látta fájdalmában. Elterült a jégen. Egy pillanatra elveszítette az eszméletét. Mire felocsudott, emberek vették körül, felsegítették, támogatták. Ügyeltek a csomagokra. Mentőt hívtak, és bevitték a kórházba. Az orvosnak sok betege volt, várnia kellett. Közben a lába megdagadt. Hiába próbálkozott, nem tudott ráállni, szinte elviselhetetlen a fájdalma. Végre sorra került. Az orvos megvizygálta. Megröntgenezték. Erős zúzódás, meg ficam - mondta az orvos - és járógipszet rakott a lábára. A beteghordó kocsiba ültette, és a mentő hazaszállította. Támaszkodva megállt a szoba ablakánál, és gondolatban csokrot kötött a jégvirágokból.