2011. szeptember 2., péntek

Tükörlabirintus c. könyvemből: Saslengés c. szösszenet

Élőhelye a Föld. Nagy újság! Lehet. A pokolba vezető út is jóindulattal van kikövezve - ez járt az eszében. Mindenki megtette, amit tehetett, vagy mégsem? Valami, ami tőle független volt, nem hagyta kibontakozni. Befedte a látóhatárt.
Koncentrált. Vad természetét leigázta, hogy visszatérjen önmagához, méltóságát őrizve földig hajolt. Ez az˘Megindult. Biztatták, segítették. Mint a majom a ketrecben - szokta mondani - csak azért csinálta, hogy közönsége legyen. Minden mozdulat, minden testrész a helyére került. Tudta, ha nem alapoz megfelelően, nem tudja megcsinálni. Annyit ért volna minden, mint az autó kerekek nélkül. Mellette a korlát, amiből kettő volt. Párhuzamosak. A két korlát közé állt. Nekirugaszkodott, felkapaszkodott rá, a kezén támaszkodott. Tartotta magát. Kézhajlításokkal kezdte a gyakorlatot. Edzett. Le-föl lengette a lábát, majd úgy lendült, hogy a póz olyan legyen, mintha a földön gyakorolná a fekvőtámaszt. Hátra meg előre lóbálta a lábát, kereste a saslengésnek megfelelő ritmust, erőt, kitartást. Nap mint nap megcsinálta a saslengést, mégsem érezte magát biztonságban a bemutatón. Mindig azt gondolta többet kellett volna edzenie, gyakorolnia. A kombinációk jártak a fejében. Végiggondolta, előre látta a saslengést. Felépítette magát. Minden mozdulat egy-egy láncszem, és ezek egymásba fonódtak. Felállt a gyakorlathoz. Megfeszítette magát, összerendezte energiáit, a mozgásra hangolódott. Már a korláton volt, működött. A kezét hajlítva hátralendült a lába, a levegőben csinálta meg a fekvőtámasz pózt. Kimeredt a szeme, rezdültek az arcizmai, pirult a füle, feszült az ember. Megtapsolták. Sikerült - gondolta magában - megcsinálta. A szeme elhomályosult, de nem szégyellte a könnyeit. Az öröm befészkelte magát minden apró sejtjébe, így a lélek, meg az egész test megnyugvást talált.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése